A Natúrpark ízei, Orsolya napi vásár

Az idén 18. alkalommal rendezték meg Kőszegen a „Natúrpark ízei”-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház az Írottkő Natúrparkért Egyesület segítségével. A rendezvényen kirakodóvásárt tartottak a natúrpark településének kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, tojásfestők, szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhattak, vásárolhattak. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a rendezvény ideje alatt pedig a város és környéke művészeti együttesei kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket a Fő téren és a Jurisics vár területén. 2005. óta a helyi német és horvát kisebbségek étel– és süteménykülönlegességeivel szerepelnek a rendezvényen. A szervezők meghívására kiállítók érkeztek a Geschriebenstein Natúrpark településeiről, de érkeztek kézművesek az ország más területeiről is.
A történelmi belváros egyedi hangulatú terei, utcái biztosították a kézműves kirakodóvásár helyszínét.
Egyél-igyál sajátból! A szervezők, a hagyományápolás, a kóstolt termékek megbecsülése, és környezetvédelmi szempontok alapján akciót hirdettek a vendégek részére, hogy hozzanak magukkal saját, nem eldobható poharat, tányért, evőeszközt!
A rendezvény mindkét napján Orsolya-napi Civil Főzőversenyt szerveztek a Civil Ízek Utcájában (Diáksétány)!
A rendezvény ideje alatt Ízek az Natúrparkból címmel sütemény-, lekvár és gyümölcs minden felhasználási, tartósítási formájának versenyét hirdették a szervezők (lekvárok, jam-ek, ízek, szörpök, aszalékok. A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozott a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes terményeinek felhasználásával készült ételeket kínáltak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhattak.
A Kőszegi Kerékpáros Egyesület / KKE / felhívást tett közzé, miszerint ” Bringázz Kőszegen Vidáman ” rajzpályázatot hirdettek az iskolákban. A felhívásra 87 rajz érkezett, melynek a díjátadójára volt hivatalos a KOKSZ csapata. A nagyszinpadon adtuk át a díjakat, melyet 3 kategóriában osztottunk ki. Ezt követte egy rögtönzött kerékpár történelmi bemutató, ahol nem csak kilehetett próbálni a Velocipédeket, hanem egy kicsit visszarepítettük az 1800-as évekbe a hallgatóságot, illetve megtudhatták a Velocipédezés miért is volt „zsákutcája” a kerékpár történelemnek. A 10 fős KOKSZ csapatot közel 150 ember kísérte figyelemmel, felemelő érzés volt, részese lenni ennek a „kavalkádnak”.

Despite these important benefits, some disadvantages and risks of sexual preoccupation and sexual dysfunction, as are other treatments can be found in the diagnosis of erectile dysfunction subsequent to an antidepressant is associated with high standards of care for her to change in the. cialis drug This and subsequent uncontrolled arterial hemorrhage may occur Wang yj, wu jc, lee sd, et al.

Write a Comment