4.-ik Förhénci Nyitott Pincék

Immár 4. alkalommal csatlakoztak a Förhénc-hegy szőlőtermelői, borászai a Nyitott Pincék című országos mozgalomhoz.
Érdekes, hogy Zalából ezidáig még csak a förhénci gazdák a tagjai ennek, a hazai borok népszerűsítését, a borkultúra fejlesztését célul kitűző kezdeményezésnek. A mozgalom keretében a résztvevő pincészetek minden évben pünkösdkor szélesre tárják a kapukat (pontosabban a pinceajtókat), s ugyan az év valamennyi szakában, de ilyenkor különösen szívesen látott vendégek a borok szerelmesei. Ennek jegyében vasárnap a hegyi kápolna melletti tágas területen Förhénc már nevet szerzett borászai (Benczik Ferenc, Förhénci Horváth Gyula, Kápolnás Zoltán és a Skanecz-testvérek) kínálták és mutatták be a szép számú érdeklődőnek díjnyertes boraikat.
 
Skanecz Sándor, a Förhéncért Egyesület elnöke, Cseresnyés Péter államtitkár és Dénes Sándor polgármester
 
A vendégeket a délutáni hivatalos megnyitó alkalmával Dénes Sándor polgármester (aki maga is rendelkezik birtokkal a hegyen) és Skanecz Sándor, a Förhéncért Egyesület elnöke köszöntötte. Megtisztelte a rendezvényt részvételével Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is. Skanecz Sándor lapunknak elmondta: mára bebizonyosodott, jó döntést hoztak az előbb említett „nagy” pincészetek tulajdonosai 5 évvel ezelőtt, amikor csatlakoztak a Nyitott Pincék országos mozgalmához. Az pedig külön öröm számára, hogy a kis gazdák is felismerték, jó az út, amit a Förhénc-hegyi termelők húzóegyéniségei annak idején kijelöltek, s ma már a rendezvény napján előbbiek is kinyitják pincéiket és várják a betérőket.A KOKSZ maroknyi kis csapata / 4 fő /szintén  részt vett az eseményen,és megpróbálta  az egyre bátrabb érdeklődőket felültetni a Velocipédre, hogy megízlelhessék nem csak a bor, hanem a „magas kerékpár ” által nyújtott örömöket is.